Csapatépítés a siófoki munka helyett

Hangtechnikával foglalkozó cég lévén mi sokat utazunk együtt keresztbe-kasul az egész országban. Rendezvények, céges- és magán események világítástechnikájával és hangtechnikájával foglalkozunk, ezért igencsak intenzíven vagyunk együtt heti 4-5 napon keresztül. Sok szép helyen jártunk már, de igazából ezeken nem mi vagyunk a főszereplők, hanem a megrendelő.

A főnöknek jeleztük, hogy jó lenne, ha kicsit kikapcsolódhatnánk együtt a kollégákkal, és ez szöget ütött a fejében.

Pár hét múlva volt egy rendezvény Siófokon, amire vittük a technikát, a cím a siófoki kikötő volt. Mondtam is a kollégámnak, hogy milyen jó lenne egyet csobbanni. Amikor odaértünk, nagyon meglepődtünk, hogy több kolléga is ott van már az ő autóikkal, nem értettük, hogy miért van mindenki Siófokon. Megjött a főnök, és nagy vigyori képpel bejelentette, hogy a mai nap egy csapatépítő tréning lesz, mert megérdemeljük.

Bérelt nekünk egy hajót 1 napra itt Siófokon, ahol csapatépítő tréninget fogunk tartani. Jött velünk egy animátor, aki bemutatta a vitorlás hajót. Elmondta, hogyan kell vezetni egy ilyen jószágot, majd megkaptunk a mentőmellényeinket és nekivágtunk a haboknak. Mindenki be volt vonva a buliba, húztuk-vontuk a vitorlákat.

Készültek nekünk mini csapatépítő játékokkal, például ki kellett menteni bajba jutott pöttyös labdákat a vízből. Kaptunk mentőövet és ugrálhattunk a vízbe. A hajón közben ment a zene, amelyet a mi hangtechnikánk szolgáltatott. A kapitány a csapatépítős cég, a BalatonPro embere volt, kiszolgált minket hűsítőkkel, de igazából miután megtudtuk, hol van a hűtő, már mi is ismertük a járást. A legjobb jéghideg sör volt behűtve, melyet a 27 fokos Balatonból kimászva öröm volt kortyolgatni.

A csapatépítő tréning igazából jobban sikerült, mint vártam, ugyanis nem szerveztek nekünk túl sok programot, a hangsúly a kikapcsolódáson volt. Erre vágytunk igazából, hogy a munkahelyi mókuskeréken túl is tudjuk élvezni egymás társaságát. Kicsit bohóckodtunk, kicsit őrjöngtünk, egészen máshogy viselkedtünk, mint ahogy azt megszoktuk a hétköznapokban.

Kérdeztem a főnököt, honnan jutott eszébe a vitorlás csapatépítés, mire elmesélte, hogy ő a BalatonPro rendezvényszervező cég segítségével már részt vett pár éve egy legénybúcsún, ami nagyszerűen sikerült, akkor ismerte meg ezt a céget és szerezte meg a névjegykártyájukat. Amikor említettük neki, hogy jó lenne egy csapatépítés, rögtön eszébe jutott, hogy mekkora buli lenne egy csapatépítő tréning a Balatonon. Így le is foglalta a hajót és el is kezdte szabaddá tenni ezt a szombati napot mindenki számára.

Ez volt az eddigi legjobb munkahely, ahol dolgoztam. Iszonyat jófej főnökkel, kollégákkal, akikkel kimentettünk vagy 10 fuldokló pöttyös labdát a Balaton vízéből!