Mivel sose számítottam Kispál- vagy Kiscsillag-rajongónak, sőt, punkként mindig is némi viszolygással töltött el mindaz, amit Lovasi András képviselt – a régi szokásaimat pedig kifejezetten nehezen vetkőzöm le –, a Fishing on Orfű fesztivál se nagyon hozott eddig lázba. Idén azonban töredelmesen bevallom, hogy megtörtem. Sőt!

Orfű gyakorlatilag a pécsiek oázisa vagy inkább mennyországa. Gyönyörű dombok között több festői tó is fekszik, főleg, ha beleszámoljuk a közeli abaligeti tavakat. Felejthetetlen látvány, ahogy Orfű felé ereszkedve kinyílik a táj a szemünk előtt! Nézzük, mi kell még ahhoz, hogy minden előítéletünket eltörölje az orfűi feszt? Jó megközelíthetőség – pipa. Közeli elhelyezkedés a tavakhoz, pláne ebben a kánikulában – pipa. Egymáshoz se túl közel, se túl távol álló színpadok – pipa. Egy jó line up – bár „csak” egy magyar best ofot kaptunk, azért pipa. Némi humán beütéssel rendelkező cerberus különítmény – pipa. Megfelelő számú toitoi – pipa. Nem skandináv, hanem emberi árak a pultoknál – pipa. És ha már a pultoknál tartunk, hadd említsük meg, hogy mi képtelenek vagyunk haladni a korral, ellenezzük az előremutató dolgokat, így kitörő örömmel konstatáltuk, hogy itt délen még nem terjedt el a feltöltős kártyával való fizetés, juhehehé!

A szerdai Kispál-napot kihagytuk, de ahogy hallottuk, erősen megosztotta a közönséget, nem beszélve Livius elszállt viselkedéséről. Bár, mint azt már fentebb említettük, nem vagyunk Lovasi-fanok, abszolút megértjük a sokat megélt emberek megalomániáját, a helyében mi is külön napot szentelnénk magunknak a saját fesztiválunkon, nem találunk tehát ebben semmi kivetnivalót, csak hát az a fránya viszolygás, ugye…

Csütörtökön, az első hivatalos napon mindjárt az egyik kedvencünket szaladtunk megtekinteni, a Bohemian Betyarst a Szabad az Á Színpadon. Mivel sajnos teljesen BB-függők vagyunk, szégyenszemre ki kellett hagynunk a Derenget, pedig együtt laktunk Mestyán Ádámmal… A betyárok hozták a szokásos, maximálisra pörgetett bulihangulatot, olyan csűrdöngöléssel ajándékozva meg az egybegyűlteket, hogy még Palágyi Máté (hegedű) pizsamaalsóját is megbocsátottuk, amiben sikerült fellépnie. A Bohemian Betyars már eddig is előszeretettel vegyítette a folkot a punkkal, a rockot a rappel, a skát a metallal, de a death metal eddig még kívül esett a spektrumukon. Az „Állj fejre” című számban azonban Fehér Gábor (basszusgitár) ezt is abszolválta egy kis túlvilági hörgéssel. Óriási volt.

Ezután a príma fesztiválos felvezető után átsétáltunk a Deli Máté Nagyszínpadhoz, ahol éppen a Péterfy Bori & Love Band adta karrierjük egyik legjobb koncertjét. Alig ocsúdtunk fel, hogy mennyire zseniális a lankásan emelkedő nézőtér, ami mindenki számára kényelmes és jó rálátást biztosított a színpadon zajló eseményekre, Péterfy Bori máris hangfalakra mászott fel, stage divingolt a tömegben, és úgy általában akkora showt csinált, hogy a korábbi közömbösségünket egy csapásra rajongássá változtatta. Egyes számú dívánk után az egyes számú hadvezérünket, Tóth Gergőt mentünk megtekinteni a Laptop Szalon Sátorba. A Blind Myself szokás szerint letépte a fejünket, az est fénypontja pedig egyértelműen az volt, amikor a pécsi képregényes Gróf Balázs is kapott egy mikrofont a tömegben, hogy kiadjon magából némi frusztrációt.

Érdekes volt még megtekinteni az Anna and the Barbies-t a Viasat6 Sátorban, mert Pásztor Anna annyira extrém előadást nyújtott, hogy az még Jokernek is a dicséretére vált volna. Levezetésképpen még belenéztünk a Brains jelenleg leginkább a Pendulumra hajazó műsorába a Nagyszínpadon, majd Abaligetnek vettük az irányt, mert a sok finom rozé fröccs után, már várt a csöndes kis szállásunk a hatalmas fenyőfák tövében.

Tökéletes első napot könyvelhettünk el.

 

folyt. köv.

Fotók: Számel Judit

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>