Pár nap múlva – szeptember 16-án, pénteken – a Korai Öröm, a VHK, és a Capunka Singers segítségével felidézzük a múltat – sőt, egy ősi kort, a fékevesztett szabadság korát!

Az Aranykor felidézéséül ezúttal a Dürer Kert szolgál helyszínül, amely 18:00órakor nyitja majd meg kapuit. Érdemes lesz időben érkezni, mert a Korai Öröm már 18:45-kor útnak indít bennünket a képzeletbeli tolkieni tájak felé az urbánus törzsi zenéjükkel. Acsakrákpillanatok alatt ki is tisztulnak, az őssejtek kirobbannak az éterbe, mi pedig egy spirális köldökzsinóron mászunk majd vissza egy ősi időbe.

Korai Öröm – Paraszt

Az időférgek vontatta velorexek egy pillanatra se torpannak meg: amikor a Korai zenészei levonulnak, Boli, a VHK üstdobosa rögvest átveszi a szívritmus diktálását, és húsz félmeztelen, kifestett dobos vonul majd fel mellé, hogy átúsztassák az egyik koncertet a másikba. A másvilágivad dobos-horda mellett tűz-zsonglőrök segítik majd elő a világösztön kiugrasztását, mint ahogy tette azt hajdan a VHK Rituális Színháza.

Erre a pszichedelikus folyamzenére csatlakozik rá 20:00-kor a VHK, először csak akusztikusan, nádi síppal és hegedűvel, hogy aztán Fritz és Lujó új irányt mutassanak karcos gitárjaikkal. Nekünk ekkor már nem lesz más dolgunk, mint csatlakozni hozzájuk, és átadni testünket a ritmusoknak. Meghalunk majd és újjászületünk: az elme kikapcsol, a lélek előrelép, az idő pedig szétcsúszik. Minden mindenné válik, és egyszerre semmivé. Szónuszés Atilla az üstökénél fogva rántja majd elő az emberből a mélyen szunnyadó valódi énjét.

VHK: Hunok csatája / Vágtázó Életerő – Mátrafüred-Sástó – 2009.08.07.

A VHK koncertje után mindenki bevonul majd a Dürer belső nagytermébe, ahol most először dedikálja majd a Pótolhatatlan Halhatatlanság című VHK-könyvet a zenekar teljes tagsága és a szerző. A könyv a helyszínen akciós áron 2000 Ft-ért lesz kapható.

Kell majd persze egy kis idő, hogy mindenki visszatérjen a Földre, addig is 22:30 órai kezdettel a CapunkaSingers lép majd színpadra. Egy autentikus énekes-dobos csapatról beszélünk, akikmélységesen elkötelezettek az észak-amerikai indián kultúra iránt. Az elhangzó dalok – amelyeknek kíséretét hagyományos indián dob adja – régi gyűjtésű síksági (főleg lakota) és modern pow-wow énekek, de alkalmanként becsúsznak erdővidéki (irokéz, huron, ojibway) dalok is. Van köztük eveződaltól kezdve, szerelmes dalokon át, a veteránok előtt tisztelgő énekekig mindenféle. Hívószavaik ugyanazok, mint a Korai Öröm és a VHK esetében: a nagybetűs Szabadság és Harmónia.

A dedikálás és a Capunka Singers fellépése után Boli biztosítja a talpalávalót hajnalig!

Belépő: elővételben 2500 Ft, helyszínen 3000 Ft
Könyv a helyszínen: 2000 Ft, a boltokban: 3200 Ft

Címkék:
 

Eddig egy hozzászólás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>