Antipop go Australia III. – Autoluminescent
Az ausztrál underground hősi halottjáról (májrák), Rowland Stuart Howardról két évvel halála után, vagyis tavaly készült film. A Richard Lowenstein által készített 110 perces Autoluminescent-et oly nagy becsben tartják, hogy még a hivatalos nemzeti légitársaság, a Quantas járatain is vetítik.
A film persze éppannyira szól a The Birthday Partyról és Nick Cave-ről, de az igazi főszereplő mégis csak Howard, illetve a The Young Charlatans és a The Boys Next Door. Ez utóbbiban egyesítették kreatív erőiket Nick Cave-vel, hogy aztán az első kislemez után The Birthday Party-ra változtassák a nevüket, amelyet Howard egyik dalszövege ihletett.
Ekkoriban Melbourne-ben ők voltak a legnagyobb underground sztárok, de, ami még fontosabb volt, hogy csak az nem jutott itt heroinhoz, aki nem akart. Márpedig ők akartak. Mindezen idilli állapotok ellenére faragatlan tuskóknak tartották kedves honfitársaikat, és az egész zenekar átköltözött Londonba. A számításaikat azonban itt se találták meg, ezért továbbmentek Berlinbe, ami már sokkal inkább az ínyükre való volt.
Howard disszonáns gitárhangja legalább annyira meghatározó szerepet játszott a The Birthday Partyban, mint a mákszármazékok Nick Cave énekstílusa. A drogok miatt szétzilált idegrendszerek, no és a nagy egók végül nem bírtak egymással, és Howard inkább kilépett a zenekarból, amely ezt követően felvette a Nick Cave and the Bad Seeds nevet. Howard pedig idővel megalapította a These Immortal Souls bandát. A helyét Nick Cave mellett Blixa Bargeld töltötte be.
A film igen kegyes Howardhoz, pedig a fáklyát innentől fogva egyértelműen Nick Cave vitte tovább. Rajta kívül egyébként a filmben megszólal még Henry Rollins, Lydia Lunch és Thurston Moore is.
A kapcsolat szerencsére nem szakadt meg, Howard a Nick Cave and the Bad Seeds 1994-es Let Love In c. albumán is vokálozik. Halálakor Nick Cave így jellemezte: ”Rowland volt Ausztrália legegyedibb, legtehetségesebb és legmegzabolázhatatlanabb gitárosa. És egy nagyon jó barát is volt.”
Rowland S Howard – Shivers
A temetésére egy évvel ezelőtt, 2010. január 7-én került sor a Szent Szív templomban, az ausztráliai Melbourne St. Kilda negyedében – tőlem jelenleg egy sarokra, hogy írom ezt a cikket.
Hozzászólások
Címkék
2011 2012 admin album angertea antipop burzum cover depechemode fesztival film foofighetrs greenday gödörben hendrix hiperkarma interjú koncert korn kyuss könyv manu_chao messziseg meztelen ministry muse Nirvana oasis patton quimby quotsa reallies rhcp sajtos sziget szin szinhaz vhk video volt vélemény woodstock állatkodás élmény érdekes





