Hodosi Enikő 2003-ban csatlakozott a NEO-hoz, és azóta feltűnt Zagar mellett, valamint az Occam zenekar tagjaként is. Mindezzel párhuzamosan, Lázár Tibor dobossal már 2010-ben elkezdték hangszerelni Enikő régóta érlelt saját szerzeményű, addig szinte titokban tartott dalait. Az időnként bájos melankóliába hajló, máskor pedig harsány életigenléstől, sőt szerelemtől fűtött Hundred Arms LP tavaly decemberben jelent meg.

Pontosan mi a Manoya szó jelentése és miért ezt választottad?

Inkább a név választott engem, így hívtak, én pedig mindig y-nal írtam le. Csak a dalaim első összefésülésekor jutott eszembe, hogy előbb-utóbb kell majd valamilyen nevet választanom, ami alatt megjelenik majd az első album. Akkor kezdtem el nézelődni, vajon jelent-e valamit a Manoya azon kívül, hogy van egy szerintem kedves, kicsit keleties hangzása. Felboncolva benne vannak a ’kéz’, a ’cápa’, az ’Isten embere’ illetve a ’liliom’ (spanyol, hawaii, héber, török eredetű) jelentések is, de csak a teljes hanganyag leadása napján (2012. november 22-én) hívott fel egy indiai tanító barátom, a következő szavakkal (angolul): „Enikő, csak gratulálni szeretnék az új nevedhez! Tudod egyáltalán, mit jelent a ’Manoya’ szó? Buddha legjobb barátját hívták így, maga Buddha adta neki ezt a nevet, ami azt jelenti, hogy ’az ember, aki mindig egy az Önvalójával’…(’the one, who is always with the Self’)…”
Hát, annyit tudtam hirtelen mondani, hogy KÖSZÖNÖM!  Ezt jelenti.

A Manoya a facebookon egészen pontosan „Manoya (a.k.a. Enikő Hodosi)” címen fut. Ez most akkor egy alteregód, egy szólóalbum, egy új projekt, vagy egyszerre mindhárom?

Szólóprojekt abban az értelemben, hogy elsősorban Hodosi Enikő személyes világából, nézeteiből, tapasztalásaiból táplálkozik, tehát ebből a szempontból alteregó. Sok dalt írtam az utóbbi tíz évben, és ezek közül formáztunk, hangszereltünk meg tizenegyet Lázár Tibi “zenei bajtársammal”. Ez viszont máris két ember! Új projekt is az eddigi munkáimhoz (Neo, Occam) képest egy az engem képviselő alteregó “fedőnév” alatt. És most már csapatmunka, hiszen most sok zenész barátunk hagyta rajta személyes zenei ujjlenyomatát. Úgy vélem, és azt tapasztalom, hogy nagy öröm és erő van ebben az egységben.

Elmesélnéd az album előéletét? Mennyi ideig készültek a dalok / dalszövegek, kikkel dolgoztál együtt és miért pont velük?

Kb. 16 éves korom óta gyűjtöm a dalötleteket, amikből a Neo-val is sokat felhasználtunk. Aztán elkezdtem elkülöníteni a Neo-ba nem illő vagy túl bensőséges dalaimat, amik vagy az intim hangszerelésük vagy a személyes szövegük miatt csak egy szólóalbumon kaphattak helyet. Kevés embernek mutattam meg ezeket, de hál’Istennek Tibi is köztük volt, miután már együtt zenéltünk a Zagar „Wing of Love”-os korszakában, majd pedig közreműködésre kért fel az ő szólóalbuma (Occam: My Rorschach) készítésekor. Egyértelmű volt közöttünk a zenei összhang, és más témákban is jól elfilozofálgattunk egymással, így még alig fejezte be az Occam-lemezt, már elkezdtünk dolgozni (akkor még nagyon lassan) az én dalaimon. Két dal kivétel ez alól, az egyik egy kétakkordos Occam loop-alapnak indult, de én sikeresen “túlírtam” (azaz az Occam-album egységes minimalista filozófiájába nem illett bele ez a sokféle dallam és szöveg, amik egyazon dallamsorra íródtak), így Tibi kidobta, én pedig lecsaptam rá. Így lehetett belőle Manoya-dal az én legnagyobb örömömre. Azóta is a kedvencem ez a terjedelmében is csúcstartó „When She Closes Her Eyes” a maga 9:19 percével. A másik pedig az albumzáró „In My Sleep”, amit konkrétan mind a ketten megírtunk egymástól függetlenül, én áthangolt gitáron még egyetemista éveimben, majd egyszer Tibi mutatott egy akkordsort zongorán, amiről rájöttem, hogy ez ugyanaz a dal. Nagyon megörültem neki, és még akkor egy órán belül összeraktuk a refrént is. Egyébként a legelső kislemez-dal, a „Rebirth” is ilyen megható módon, ilyen ihletett állapotban készült el egy hangminta-gyűjtő orfűi tanulmányutunk során, miközben mindketten úgy érzetük, hogy az égiek is részt vesznek ebben a folyamatban, olyan játszi könnyedséggel tudtunk alkotni. A nyüzsgő városban alkotás kicsit mindig másmilyen, néha nehezebb önmagunkra vagy a másikra hangolódni, ezért olyankor lassabban is készülnek, többször átíródnak dallamok és szövegek is. Néha le is álltunk, ha úgy éreztük, a pillanat nem alkalmas arra, amit a dalok közvetíteni akarnak. Érdemes is volt kivárni a megfelelőt. Ahogy a megfelelő embereket is, akik végül közreműködtek a lemezen. Amit tudtunk, persze feljátszottunk mi gitáron, zongorán, dobokon, furcsa kütyükön, természethangokon keresztül. Viszont néha érdemes egy-egy alapötletet átadni frissebb füleknek és ügyesebb, tapasztaltabb kezeknek. Egytől egyig kivételes emberek, kiváló zenészek játszanak a lemezen, akik részéről megtiszteltetés volt, hogy a dalaimmal, dalainkkal foglalkoztak. Ez úton is köszönet nekik: Lázár Tibor, Kovács Bálint, Kovácsovics Dávid, Póta György, Premecz Mátyás, Rózsa István, Kerek István, Farkas Zoltán, Szarvas Árpád, Vigh Dávid, Said Tichiti, Christian Amin Várkonyi, illetve a masterelésért Gresicki Tamásnak.

Mennyire önéletrajzi ihletésűek a dalszövegek?

Amennyire bárkivel, sőt mindenkivel előfordul az, hogy örül valaminek vagy éppen fájdalmat érez. Felejteni akar, vagy éppen a megoldást keresi. Elveszíti önmagát, hogy aztán magára találjon. Amióta létezik a líra, azóta nagyjából ugyanazokat a témákat feszegeti minden költő vagy író, sőt a festészet vagy a szobrászat is ügyesen kifejezi az alkotó legkeszekuszább érzelmeit is. És az is természetes, hogy az alkotás kicsit elárulja az alkotót. De miért is ne, hiszen – mindig ezt hajtogatom – több közös van bennünk, mint különbség. Amit megosztok a dalszövegeimen keresztül, az egyáltalán nem a magánszférám kiteregetése, sokkal inkább azok a tapasztalatok és érzések, amik tudom, hogy nem csak engem érintenek vagy foglalkoztatnak. Egy-két dal persze konkrét személyekhez köthető, már amennyiben ők ihlették, míg más szövegek allegóriaként működnek inkább. Van például olyan, ami első hallásra lehet, hogy egy szerelmes dalnak tűnik, holott számomra egyszerűen az életbe, a barátságba, a szerelembe vetett hitemet képviseli vagy éppen a mindent átható vallásoktól független szellemi erőt méltatja.

Miből, vagy inkább kiből merítettél ihletet az albumhoz? Mi inspirál a legjobban?

Az előbb megfogalmazottakon túl fontos inspiráció az az érzés, hogy vannak dalok, vélemények, üzenetek, amiket az ember egyszerűen át kell, hogy adjon másoknak. Ahogy te sem magadnak írod a cikkeket, kritikákat. Ha nem is akarod szándékosan befolyásolni az olvasókat, mégis arra készteted őket, hogy amit megfogalmazol, az valamilyen – bármilyen – irányba terelje őket, de mindenképp kimozduljanak egy megrögzült, megkövesedett nézőpontból, élethelyzetből. Én is azt adom át, amit jónak látok, amit a feladatomnak érzek, és bár soha nem fogom számszerűen tudni, hogy hány embert ért el a zeném, és kiben mit váltott ki, de emlékszem arra, amikor hosszú utazásaim során fülemen a fejhallgatóval valamilyen zenét hallgattam (pl. Led Zeppelint, Jeff Buckley-t, John Lennont, Black Crows-t, Sheryl Crow-t, Portishead-et, Fiona Apple-t, Tricky-t, Radiohead-et, Air-t, Zero-7-t, Depeche-Mode-ot, Ben Christphers-et, The Charlatans-t, Starsailer-t, Blur-t, IAMX-et, Emiliana Torrinit, stb.), és legszívesebben átöleltem volna az előadót / alkotót, mert olyan hálás voltam neki azért a dalért, amit hallottam tőle, ami valamit elindított bennem, olykor még meg is könnyeztetett, és egy új színét láttam általa ugyanannak a világnak. Ez az egyik legfőbb motivációm azóta is, ilyen átalakító, felemelő érzést előidézni másokban. A másik pedig természetesen a… a világbéke! Vicceltem. Illetve hirtelen Sandra Bullock-ot kellett idéznem…

Tudod, az újságírók imádnak kategorizálni, te milyen címkét látnál szívesen a zenéden? Máshogy fogalmazva, hol kellene keresünk a Manoya-cd-t egy lemezboltban?

Alternatív, folk-rock, soul, trip-hop, spiritual pop, ambient, chill-out, meditációs zene… Mindegyik kategória igaz valamelyik dalra.

Milyen metaforával tudnád leírni a Hundred Arms-ot?

Belégzés, benntartás, kilégzés…

Az album igazából olyan, mint egy gyönyörű álom, vagy mintha meleg szamártejben merülne el az ember alaposan leszedálva – a szó jó értelmében. Mennyire tudod/akarod majd színpadra vinni ezt a műalkotást?

Köszönöm ezt a megtisztelő hasonlatot! A szamártejben fürdést még nem próbáltam, bár a borítófotók víz alatt készültek Hodossy Enikő segítségével. (Ő nem egy harmadik alteregóm, hanem a névrokonom! ) A színpadra vitel pedig épp folyamatban van. Decemberben összeállt végre a Manoya zenekar, Lázár Tibor, Kovácsovics Dávid, Hock Ernő és Kiss Árpád személyében. és a február 2-i lemezbemutató koncertre készülünk. Megkaptuk a Trafó nagytermét, oda várjuk a tisztelt megpihenni vágyó hallgatóságot egy szuper hangulatos Manoya lemezbemutató koncertre február 2-án este!

Megharagudnál-e, ha párhuzamot vonnék közted és Skye Edwards, a Morcheeba énekesnője között?

Egyáltalán nem, bár Morcheeba-t nagyon keveset hallgattam. Ennek ellenére sokan mondták a “Shine” című dalra, hogy Morcheeba hangulatú… Bármi előfordulhat! De sötét bőrű már nem leszek, maximum nyár végén…

Gondolom sejted, hogy ebben a karcos világban sok embernek fog vigaszt nyújtani a zenéd?
Legyen így!
Manoya – Hundred Arms (album preview mix)

A lemezbemutatóra a Trafóban kerül sor február másodikán.

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>