A Middlemist Red tavaly elnyerte „a világ legígéretesebb zenekara” címet a Deezer Young Guns programjában, így most nyakukba vették Európát, a turnét pedig a Dürer Kertben zárják egy hatalmas ünnepléssel a July Talk társaságában.

A Middlemist Red neve egy évvel ezelőtt még kevés ember számára csengett ismerősen, de megnyerték az Index „A Szám” című alternatív dalversenyét és ők bizonyultak a legjobbnak a Deezer nemzetközi tehetségkutatóján is. A zenekar novemberben jelentette meg debütáló nagylemezét, a Supersonic Overdrive-­ot, melyet teltház előtt mutattak be az A38­on. A lemezt egy látványos klip is követte a Multicoloured Drive című dalukhoz. Most tavasszal pedig útnak indulnak, hogy kilenc állomásos európai turnéjuk keretében eljussanak a lengyel, a cseh, a német és a litván fővárosok klubjaiba is. A turné mozzanatait a zenekar Facebook oldalán lehet majd nyomon követni, ahol igyekeznek minden fontos eseményt dokumentálni.

Middlemist Red – Multicoloured Drive

Utolsó előtti állomásuk már hazai terepen, Győrben lesz március 26-­án, míg az izgalmasnak ígérkező külföldi turnéra Budapesten teszik fel a koronát, egy hangos, hazatérő koncerttel március 28-­án, a Dürer Kertben.

Előttük a kanadai indie­rock banda, az ígéretes jövő előtt álló July Talk játszik, akik máris olyan nagy nevekkel osztoznak a színpadon, mint a Tegan and Sara, a Weezer vagy Billy Talent.

Facebook esemény linkje.

Időpont: 2015. március 28., 19:30
Helyszín: Dürer Kert, Budapest 1146, Ajtósi Dürer sor 19­21.
Jegyárak: elővételben 1000Ft, helyszínen 1500Ft

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>