Listázott tag: "interjú"

A rossz hangosítás nem csak a közönséget, hanem a zenekarokat is igen kellemetlenül tudja érinteni. Ezért – többek között – Czutor Zoltán (Belmondo), Prieger Zsolt (Anima Sound System), Rozgonyi Péter (http://r27studio.com/), és Csigó Tamás (Beat Dis), oktatói közreműködésével OKJ-s hangtechnikus-képzés indul Budapesten, a Szent György szakközépiskolában. Interjú Csigó Tamással.

tovább

Maarten Devoldere-vel, a belga, azon belül flamand Balthazar frontemberével még augusztus 8-án készítettünk interjút, közvetlenül a fellépésük után. A tíz éves együttes énekese a zene mellett a Roxette-ről, a királyságról és dél-afrikai élményeiről mesélt.

tovább

Isabelle Geffroy-val, alias ZAZ-zal augusztus 11-én, a Sziget A38 sátrában lezajlott koncertje előtt, egy sajtókonferencia keretében találkozhattunk. Íme a kérdések, amelyeket alkalmunk nyílt feltenni a francia zenei szcéna (aránylag) új üdvöskéjének.

tovább

Augusztus 11-én, vasárnap délután, a Tame Impala Sziget-fellépése előtt pár órával a frontemberrel, a zenekar agyával és szívével, Kevin Parkerrel találkoztunk.

tovább

Augusztus 7-én szerda este az ír folk-punkban utazó Flogging Molly szigetes koncertje után a backstage-ben Matt Hensley-t, a zenekar tangóharmonikását sikerült elkapnunk egy kis beszélgetésre pár Guinness mellett.

tovább

Billy Talent-interjú

antipop | 2013/07/08 | Komment!

Az idei VOLT Fesztivál egyik legjobb nagyszínpados koncertjét a kanadai Billy Talent adta. A fellépés előtt Benjamin Kowalewicz (ének) és Jonathan Gallant (basszusgitár) válaszolt a kérdéseinkre. Szóba került Eddie Vedder, Justin Bieber, Flea, a halandóság és az A38.

tovább

Marky Ramone a legendás Ramones zenekar dobosa volt, ráadásul kétszer is, először 1978 és 1983 között, majd 1989-től 1996-ig, amikor is a világ egyik legelső punk-zenekara lehúzta a rolót. Az interjút a Marky Ramone’s Blitzkrieg nevű formáció VOLT Fesztiválos koncertje előtt készítettük.

tovább

Hatalmas várakozás előzte meg a VOLT Fesztivál első napjának az egyik nagyszínpados fellépőjét, az amerikai Queens Of The Stone Age-et. Az underground és mainstream szcénában is komoly skalpnak számító zenekar két tagjával, Troy Van Leeuwen gitárossal és Dean Fertita billentyűs-gitárossal készítettünk interjút.

tovább

Megjelent a The Silver Shine hetedik lemeze In The Middle Of Nowhere címen, június elsején az amerikai Koffin Kats előtt lépnek fel az A38-hajón, utána pedig egy hónapos turnéra indulnak az Egyesült Államokba. Ideje volt hát megszólaltatnunk Ati Edge-et, a zenekar frontemberét.

tovább

Grabanc hat zenésze 2006 óta tolja a sallangmentes, húzós grúvokon nyugvó, elektronikával savazott zenéjét. A szaxival és egy zseniális dorombossal kiteljesedett banda feszes, dögös lakossági trance-rockot játszik, elszállós mosolypogót váltva ki a közönségéből. A zenekar vezetőjével, Ihász Péterrel beszélgettünk.

tovább

Az 1993-ban alakult FreshFabrik május 9-én celebrálja évfordulóját az A38-hajón. A zenekarral fellép két legendás ex-énekesük, Vörös András és Horváth István Pityesz is. A koncert kapcsán Uglyay Kovács Leventével (basszusgitár) és Pityesszel (ének 1998-2002) beszélgettünk.

tovább

Tavaly novemberben jelent meg Rutkai Bori Festménymesék és Dalversek című könyve, most február 16-án pedig sor kerül az új Specko Jedno album, az Anticity bemutatójára. A kettőt nem lehet és nem is érdemes különválasztani – hiszen a Trafóban bemutatásra kerülő produkció ötvözi a lemez és a könyv anyagát -, ezért mi is mindkettőről kérdeztük Borit.

tovább

Az instrumentális posztrockot játszó japán Mono február 9-én lép fel az A38-on. A koncert kapcsán a zenekar vezetőjével, Takával beszélgettünk fordított kísérletezésről, a szülőkről és cunamiról. Mono-interjú.

tovább

A barcelonai székhelyű, de argentin és kolumbiai zenészekből álló Che Sudaka a hagyományos dél-amerikai / spanyol zenét ska, reggae, rock és még egy sor stílussal vegyíti. Január 31-én fellépnek az Akváriumban, ennek apropóján beszélgettünk.

tovább

Hodosi Enikő 2003-ban csatlakozott a NEO-hoz, és azóta feltűnt Zagar mellett, valamint az Occam zenekar tagjaként is. Mindezzel párhuzamosan, Lázár Tibor dobossal már 2010-ben elkezdték hangszerelni Enikő régóta érlelt saját szerzeményű, addig szinte titokban tartott dalait. Az időnként bájos melankóliába hajló, máskor pedig harsány életigenléstől, sőt szerelemtől fűtött Hundred Arms LP tavaly decemberben jelent meg.

tovább

A ’90-es évek óta rendszeresen fellép Budapesten az osztrák származású blues-zenész, Ripoff Raskolnikov, aki valamiért Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséből választott magának művésznevet. A Gozsdu Manó Klubbeli fellépése előtt beszélgettünk.

tovább

Megjelent egyik személyes kedvencünk, a Bohemian Betyars második nagylemeze, a Stone Soup, melyet december 8-án mutattak be az A38 hajón egy fergeteges koncert keretében. Szűcs Leventével (ének, akusztikus gitár) és Palágyi Mátéval (hegedű, ének) beszélgettünk.

tovább

December ötödikén lépett fel az A38 hajón a legendás kanadai new wave punk zenekar, könnycseppet csalva sok régi feketelyukas veterán szemébe. A Hangzorrónak a basszusgitáros-énekes, Rob Wright adott interjút a koncert után.

tovább

Interjú Mark Lanegannal

antipop | 2012/11/22 | Komment!

Mint ahogy azt már beharangoztuk, ma este fellép az A38-on a Mark Lanegan Band. Interjú a saját szólóalbumai mellett a Screaming Trees-ből vagy a Queens of the Stone Age-ből is ismert, nem túl szószátyár viszont annál morózusabb énekessel.

tovább

Tizenhárom év után nemsokára megjelenik az új VHK-album Veled haraptat csillagot! címmel. A borítót, Grandpierre Atilla énekes ötletei alapján ismét Barcsik Géza festette. Exkluzív interjú!

tovább