Nincs semmi baj, csak ezek a számcímei annak a két klipnek, amelyekkel most jelentkezik az Óriás. A tavaly megjelent 0209 c. lemez Szomorú és Halott c. dalaira készített kisfilmeket a budapesti trió. Alább a két videó.

„Nem volt szándékos, hogy a kifejezetten depisebb című dalokra forgassunk klipeket – mindkét ötletet az adott dal generálta. Az csak egy érdekes véletlen, hogy szövegileg mindkét dal egyfajta görbe tükör az önmagát sajnáltató vagy az élni és örülni képtelen embereknek.” – mondta el a zenekar gitáros-énekese, Egyedi Péter.

A Szomorú klipjét egy nap alatt forgatta a lelkes, főleg barátokból álló stáb. A rendező a Jazzékiel frontembere, Jakab Péter Fürge volt, míg az operatőri feladatokért Kósa Péter felelt. Az alapkoncepció igen egyszerű volt: azonos perspektívából bemutatni különböző karaktereket, egy ágyhoz kötött szituációban. „Reggel kezdtük, estére ki is takarítottunk. Jó hangulatú, könnyed meló volt, türelmes szomszédokkal, sok röhögéssel” – mondta el Fürge. És miért tör ki egy kisebb csetepaté a klip végén? „Miért ne?!” – válaszolta a rendező.

Óriás – Szomorú (hivatalos videoklip)

A Halott c. dal animációs kisfilmje egy egyszemélyes projekt volt: Örményi Ákos, a zenekar basszusgitárosa álmodta meg a dal képi aláfestését. „Amikor tavaly felvettük a Halottat, rögtön arra gondoltam, hogy milyen jól passzolna hozzá egy ilyen egyszerű, fekete-fehér groteszk kis pálcikaemberes történet egy szomorúan gyalogló élőhalottról… A többi aztán már jött magától.”- mondta el Ákos, aki több, mint 1000 képet rajzolt meg a kliphez.

Óriás – Halott (hivatalos videoklip)

Az Óriás pénteken a Budapest Parkban a Péterfy Bori & Love Band vendégeként lép fel, jövő héten pedig a Fishing on Orfű PTE nagyszínpadán játszik.

Címkék:
 

Eddig egy hozzászólás

  1. korne1 szerint:

    Nekem bejönnek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>