Mivel pénteken és vasárnap jóval kevesebb koncertet láttunk, mint szerdán vagy csütörtökön, ezért ezt a két napot egy cikkben sűrítjük össze: Halott Pénz, Seeed, Blur, Faith No More tribute, Les Tambours du Bronx, Zaz, Franz Ferdinand, Empire of the Sun és Tame Impala volt a menü.

A frissen felfedezett Halott Pénzt Orfűn már láttuk egyszer, és most a Szigeten a Magyar Zenei Színpadon is ugyanazt a benyomást tették ránk, vagyis véleményünk szerint nagy lehetőség rejlik a zenekarban, sőt még azt a kijelentést is megkockáztatjuk, hogy a korai Beastie Boysra hasonlítanak. Az alapok ütnek, a szövegek zseniálisak, már csak a színpadképen kellene javítani, mondjuk pár kongással vagy egyéb zenésszel.

Halott Pénz – A feneked a gyengém (Live @ Sziget 2013)

A pénteki nap második fellépőjének a német Seeedet választottunk, akik multikulturális gyökerű zenéjükkel és színpadi show-jukkal levették az embert a lábáról, még akkor is, ha alapvetően nem rajongunk ezért a típusú zenéért. A berlini illetőségű “big band” összesen 18 embert vonultatott fel a nagyszínpadon, ráadásul mindenkit talpig öltönybe öltöztettek, ami még így este fél 8 felé se lehetett egy leányálom. A Seeed összevissza lopdossa mások slágereit és a három MC sokszor közhelyes tánckoreográfiával adja elő a dalaikat, a magabiztos és lendületes koncert mégis leköti és szórakoztatja az egyre növekvő számú közönséget velünk együtt. Minket megvettek, de a ráadás igazából már felesleges volt.

Seeed @ Sziget 2013

Az idei Sziget egyik legjobban várt koncertje a péntek esti Blur fellépése volt – teljesen indokolt módon, hiszen a britpop egy atyaúristene, az Oasis nagy riválisa most járt először kis hazánkban. A Girls and Boys tökéletes felütés volt, el se tudtam volna képzelni jobb kezdést, ezért mi is lelkesen vetettük bele magunkat a nagyszínpad előtt összegyűlt tömegbe. Később azonban a mi ízlésünknek eléggé leült a buli, hiába hangzottak el olyan slágerek, mint a Beetlebum vagy a Graham Coxon által énekelt Coffee & TV, egészen a tizedik számig, a Country House-ig és a Parklife-ig kellett várnunk, hogy újra fel tudjunk pörögni. Hálás is volt a közönség, főleg, hogy Damon Albarn se volt rest lemenni az első sorokhoz, hogy együtt énekeljen a rajongókkal.

Blur – Country House live @ SZIGET 2013

Ekkor már biztos volt, hogy az amúgy rájuk egyáltalán nem jellemző, magát mégis hatalmas slágerré kinőtt Song 2-t fogják a legvégére hagyni és ez így is történt. Összefoglalva, nekünk egy kicsit lapos, de azért vagány koncertet adott a Blur és jó volt látni őket – sokunk kamaszkori álma vált végre valóra.

Levezetésképpen Fish Krisztiánék Faith No More tribute koncertjébe néztünk bele, ugyanis már majdnem három éve nem láthattuk őket. A kihagyás egyáltalán nem érződött a műsoron, sőt! A profi tribute-zenekarokban az a jó, hogy ha az ember becsukja a szemét, akkor akár az eredeti hőseink, ezúttal Mike Pattonék koncertjén is érezheti magát az ember. A legnagyobb súly természetesen a frontember vállát nyomja, főleg a FNM esetében, hiszen Patton nyomdokaiba lépni nem kis kihívás. Senior Hal azonban kisujjból kirázta az összes dalt, az összekötő szövegek során pedig még arra is volt energiája, hogy az előtte összegyűlt enyhén ittas külföldieket heccelje…

A szombati napot pihenéssel töltöttük, hogy aztán vasárnap még egy nagy rohamot intézzünk a fesztivál utolsó fellépői ellen – persze csak képletesen.

Vasárnap az idei Sziget fesztivál egyik last minute beugrójára, a francia Les Tambours du Bronxra siettünk délután négykor a nagyszínpadhoz. Régi nagy kedvencről van szó, először pont húsz évvel ezelőtt, 1993-ban láttuk őket a Vörösmarty Művelődési Házban, ahol a Vágtázó Halottkémek előtt léptek fel, majd a koncert végén együtt jammeltek a halottkémekkel – el lehet képzelni azt a káoszt és extázist, amikor a halottkémekhez csatlakozik 16-18 dobos… A Les Tambours du Bronx ugyanis kizárólag olajoshordókon játszik egy kis elektronikus megtámogatással. A tagok folyamatosan cserélődnek, pár fix tag van csak, és szerepel köztük a megcsömörlött ügyvédtől kezdve mindenféle ember. Nem lenne igaz, ha azt írnám, hogy a fellépésük egy ősi rituáléhoz hasonlít, ugyanis ez valóban egy ősi rituálé, amit művelnek. A végtelenül fegyelmezett összhang, az egyszerűsége miatt ütős koreográfia, a barbár ritmusok, a tesztoszterontól csöpögő kiállás, és az ég felé emelt dobverők kihozzák az emberből a csűrdöngölni vágyó ősembert. Gerendaiék egyik legjobb döntése volt velük tömni be a nagyszínpad műsorában éktelenkedő lyukat!

Les Tambours du Bronx – Tempete -snippet (Live at Sziget 2013)

Hogy maradjunk a franciáknál, ha már egyszer beadtuk a derekunkat, elnéztünk az A38 sátorba a pár éve igen felkapott ZAZ koncertjére, akivel nem sokkal korábban egy sajtótájékoztató keretében találkozhattunk is.

Az ifjú hölgy igen kellemes csalódás volt személyesen és színpadon is. Bár bizarr, sőt perverz dolog több ezer francia közé ékelődve, gyakorlatilag egyedüli magyarként nézni egy koncertet, megértettük, miért tekintik ZAZ-t a francia zenei szcéna megmentőjének. A kiváló muzsikusokkal körbevett frontlány dalaiban vegyíti a sanzont, bluest, rockot, jazzt és rapet. Kamaszosan felszabadult és végtelenül pozitív kisugárzása pedig egyszerűen beszippantja az embert.

A könnyed popos vonalat követve, ezután visszasétáltunk a nagyszínpadhoz, ahol éppen ekkor vette kezdetét a Franz Ferdinand showja. Az obskúrus okokból a hajdani Habsburg főhercegről elnevezett zenekarral egészen biztosra megy az ember, ha egy könnyed, táncos popbulira vágyik az egyszeri fesztiválozó. Bár Alex Kapranost allergiás tünetek miatt a fellépés előtt kórházba kellett szállítani, ez a buli hangulatára nem nyomta rá a bélyegét, csuklóból rázták ki az olyan tökéletes pophimnuszokat, mint a Do You Want To, Walk Away, Take Me Out, vagy a koncertet lezáró Ulysses.

Ettől a mennyiségű könnyed slágerparádétól aztán úgy éreztük, hogy ideje lenne valami monumentálisabbat megnéznünk, ezért életünkben először a Party Aréna felé kanyarodtunk, ahol az ausztrál Empire of the Sun készült egy lehengerlő showra. Legalábbis Luke Steele, a zenekar agya és szíve ezt ígérte nekünk egy erősen illuminált telefonos interjúban. Nos, minket különösebben nem vett le a lábunkról a táncos nőkkel és csiricsáré ruhákkal felturbózott előadás, mert ilyenkor mindig az az érzésünk támad, mint a Soerri és Poolek esetében, miszerint a látvánnyal próbálják elvonni a figyelmünket a zenei hiányosságokról. Véleményünk szerint ezúttal is helyt álló volt ez a megérzésünk, minket nem tudott annektálni a birodalmába a naphívők vezére – persze, lehet, hogy csak nem adtunk neki elég időt, mindenesetre fél óra után inkább átsétáltunk a szintén ausztrál Tame Impala elszállt koncertjére. Tökéletesebb fesztivál-lezárást el se tudtunk volna képzelni: a Tame Impala zenéje egy varázslatos sziget, egy pszichedelikus utazás Ausztrália vörösen izzó belsejébe. Csak fel kellett feküdni a zene hullámaira, akár egy szörfdeszkára és már vitt is magával, mintha csak Woodstockban lennénk. Ezután már tényleg nem is vágytunk másra. Ezzel véget ért a 2013-as Sziget, amely nem is sikerült annyira rosszul, mint azt elsőre gondoltuk a line-upot látva. A David Guettás tűzijáték már a HÉV-megállóban ért utol bennünket…

A képekért hálás köszönet Sándor Péternek!

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>