Mi a jó abban, hogy egy fesztivál felhozatala gyenge? Ki adta a fesztivál első napjának a legjobb koncertjét? Hogyan válthatunk sörlocsolós örömködésből orrlógatós önmarcangolásba? Antipop a Szigeten kószál pár barátjával (egyikük látható a képen) és keresi a válaszokat!

Az első költői kérdésnek tűnik, pedig valójában minden rosszban van valami jó! Végre nem kell egyik koncertről a másikra rohanni, marad bőven idő körbesétálni az egész Szigeten, felfedezhetjük a fesztivál legeldugottabb sarkait is, és végigkóstolhatjuk az összes kajást. A line up hiányosságai miatt tehát nyugisabban telik az idő, nincs kapkodás, nem kell az egyik koncertet otthagyni a felénél, hogy elcsípjük a másik végét… Még a rabbihoz is be tudunk ugrani egy tízforintos tanácsért (tényleg, ott vajon készpénzzel kell fizetni vagy elfogadja a metapay kártyát???), este 11-kor pedig simán megnézhetjük a Nagy Utcaszínház elképesztő előadását, mely során a legbizarrabb járgányokkal próbálnak felszállni a levegőbe, ami ugye a szabadság metaforája. Ami a kajás standokat illeti, sok rosszat lehet hallani az ételek minőségéről, amiben biztosan közrejátszik a kánikula is, ezért csak óvatosan kísérleteztünk, és a végén az olyan oldszkúl hungarikumokra tettük a voksunkat, mint a sajtos-tejfölös lángos és a jól megpakolt zsíros kenyér – ezeket nagyon nehéz elrontani.

A legtöbb napra azért jut pár koncert is, amit érdemes megnézni. Augusztus 7-én szerdán a Magyar Zenei Színpadon kezdtünk 16 órakor egy jó kis Beat Dis-koncerttel. A negyven perces műsor lendületes volt, mint mindig, de a nézőszám és a hőség azért visszavett az élményből – bűn egy ilyen jó zenekart ennyire korai időpontra rakni. A lecsupaszított műsorból hiányoztak az énekes lányok, és a setlistet is alaposan átalakították, direkt kihagyva az olyan túljátszott számokat, mint a Stick Together, teret engedve új, illetve alul értékelt daloknak.

A Beat Dis után a Pop-Rock Nagyszínpad felé vettük az irányt, ahol 17:45kor Skunk Anansie lépett színpadra. A világért se nevezném magamat rajongónak, de mivel 2011-ben egészen váratlanul a Sziget egyik legjobb koncertjét adták, le kellett ellenőriznünk, hogy most milyen formában vannak, hátha újra meg tudnak lepni bennünket.
Skunk Anansie – Weak

Ezúttal érezhetően fáradtabbak voltak, mint két éve, Skin nem sétált végig a közönség kezein, csak felállt egyszer a tömegre, de azért mindent összevetve egy korrekt bulit láthattunk.

Ezután az A38 Színpad volt a cél, hiszen várhatóan az idei Sziget egyik legnagyobb bulija várt ránk, az amerikai-ír Flogging Molly ugyanis nem nagyon tud hibázni. A punkosított ír népzene már régóta tuti recept, a Flogging Molly pedig valahol a The Pogues és a Dropkick Murphy’s között helyezkedik el félúton. Ezzel a véleményünkkel nem mondhatnám, hogy egyedül voltunk, ugyanis a sátorban több ember gyűlt össze, mint az ezzel egy időben játszó Die Arzte előtt a nagyszínpadnál… (lehet, meg kellett volna cserélni a két ffellépő helyszínét?). A kiéhezett, de egyáltalán nem szomjas tömeg csak az első akkordra várt és máris felrobbant az első húsz-harminc sor

Flogging Molly (Sziget 2013)

Ez az állapot nagyjából meg is maradt, még a lazább balladák közben se nagyon akaródzott lenyugodni a felpezsdült méhkashoz hasonlító sátornak. Dave Kingék intelligens és egyben humoros dalszövegei mindenkinek mosolyt csal az arcára: egy nagy boldog családként ünnepelt itt minden keltahívő. Mindez némileg megnehezítette a frissítőhöz jutás procedúráját, ami miatt értékes perceket, sőt, komplett dalokat hagy ki az ember, de ne legyünk telhetetlenek, mindjárt az első nap megkaptuk 2013. egyik legnagyobb buliját! (Interjúnk itt!) És akkor még hátra volt a Sziget idei legnevesebb fellépője, a Nick Cave & the Bad Seeds!

És ez volt az a pillanat, amikor némileg csapdában éreztük magunkat, hiszen a lelkes kurjongatásokkal tarkított folyamatos sörlocsolás után miként hangolódik át az ember Nick Cave önmarcangolós, sebfeltépős világára? Nos, sehogy. Lehetetlen.

Hiába kaptunk olyan hibátlan dalokat, mint a siratós Weeping Song, vagy az elnyújtott Stagger Lee, elveszetten kóvályogtunk a tömegben, azon idegeskedve, hogy tessék, itt vagyunk az egyik legnagyobb ikon egyértelműen kurva jó koncertjén és nem bírunk ráhangolódni. Itt jön be az örökös dilemma: fesztivál vagy klubkoncert? Nick Cave-ék mindenképpen hatásosabbak egy klubkoncerten, a fesztiválokon ugyanis túl sok az inger. Egyszerűen nem lehet… nem szabad egy ugrabugrálós “keblemre a világot” buliről átmenni az érzelmileg teljesen más állapotot kívánó “tegyétek a vállamra azt a szöges keresztet” Nick Cave-re. Képtelenség ilyen gyorsan átállni, már ha az ember az igazi mélységeiben szeretné élvezni az előadást. Egy szó mint száz, láttuk és hallottuk, hogy ez itt most a Sziget egyik legelképesztőbb produkciója, mégse tudtuk átérezni – de ez kizárólag a mi hibánk (fenét, a Flogging Mollyé, akik ezzel a szabotázzsal végül elvitték nálunk a prímet)!

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>