Elcsépelt szófordulat egy produkciót pop-kulturális mérföldkőnek nevezni, márpedig ha valami, a Pink Floyd The Wall konceptalbuma az, és mint kiderült, a mai napig van aktualitása. És ki más lenne jogosultabb színpadra vinni a „show”-t, ha nem Roger Waters, aki gyakorlatilag egyedül szülte meg A Falat, ennek az albumnak az erejéig szinte session-zenésszé fokozva le a Pink Floyd többi tagját, hogy feldolgozhassa élete traumáit, és mellesleg letegyen az asztalra egy rockoperát, amely mellett a Jézus Krisztus Szupersztár egy Shakira-klipnek tűnik.

A ’79-es album, a ’80-’81-es turné, és a ’82-es film mind arra szolgáltak, hogy Waters szembenézzen démonjaival, még a bőrt is lehántsa magáról a világ előtt, lemenjen az örvény mélyére és onnan visszatérve tovább tudjon lépni. Lehet ezt exhibicionista önmarcangolásnak is nevezni, én inkább példamutató őszinteségnek és hihetetlen bátorságnak hívnám. Megvolt rá az esély, hogy a világ cinikus és szarkasztikus fele kinevesse és lesajnálja A Fal üzenetét, pucér érzékenységét, de a mű végül hihetetlen sikert aratott. Nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg is, hiszen az album és a film átütő háborúellenes üzenettel van felvértezve, ezért minden értelemben klappolt, hogy a berlini fal leomlását megünneplendő, 1990-ben, a Potsdamer Platzon előadják a teljes műsort. A helyszínen félmillióan voltak, a TV-ben további százmillió ember követte figyelemmel az eseményt. A Fal előadása tehát nem csak zenei esemény, hanem összkulturális, szocio-politikai kiáltvány is egyben. Roger Waters pedig nem pusztán egy zseniális rockzenész, hanem egy elkötelezett aktivista is, mint ahogy az a pesti koncerten mindenki számára kiderülhetett.

A telt házas Sportaréna visszafojtott lélegzettel várta a kezdést, amit két rohamrendőr jelzett, amint a Pinket szimbolizáló rongybábut behurcolták a színpadra. Rögvest ezután megtapasztalhattuk a hátborzongató kvadrofónikus hangzást, illetve a show extravaganciáját, amint egy kisebb Stuka zuhanó bombázó szelte át az aréna levegőjét visító hanggal robbanva bele a színpadon már félig felépített fal jobb szélébe. Egyből érthetővé vált, hogy miért volt eddig túl költséges a show turnéztatása. A színpadon folyamatosan épülő fal egy pillanatra se hagyta, hogy lankadjon a nézőben egyre növekvő feszültség és bezártságérzet. De ez így is volt rendjén, hiszen ide senki se szórakozni jött, hanem azért, hogy szembenézzen silány önmagával és az önpusztító világgal. Időnként azért realizáltuk, hogy az a fehér tornacipős, fekete farmeros, fekete pólós figura a színpadon maga Roger Waters, de aztán újra beszippantott bennünket a látvány. A fokozatosan felépülő fal ugyanis lassan eltakarta az amúgy profin szóló zenekart – a Comfortably Numb-ra a technikusok is megtalálták minden potméter helyét – és következtek a vetítések. Pellengérre lettek állítva a különböző vallások, és mamutcégek, és láthattuk a film animációs részeit is, amelyek a mai napig megállják a helyüket, és folyamatosan lúdbőröztetik az embert. Arra az esetre, ha ez nem kavarta volna fel eléggé a szemlélődők érzelmeit, Waters naprakésszé tette a vetítést és bőven szolgált szívszorító képekkel az utóbbi évtizedek háborúiból. Az Iron Maiden Eddie-jét megszégyenítő felfújható bábuk (tanár, anya, feleség), a gyerekkórus, és a motorikus repülő óriás-vaddisznó viszont már inkább tartoztak a szemfényvesztés kategóriába. Mindez természetesen semmit se vont le a koncert értékéből, csupán arra emlékeztetett bennünket, hogy az igazán mély érzelmeket nem lehet pontosan leképezni a színpadon vagy a vásznon, az igazi történések nem a spotlightban zajlanak, hanem bennünk legbelül, ahol kisebb vihart kavar a látvány, a zene, és a saját élettapasztalataink, a saját master plotjaink. Küzdeni is kellett keményen a könnyeinkkel.

Roger Waters The Wall Live (Full Concert) O2 Arena London 5-17-2011

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>