Kilenc év után, március 26-án ismét Budapesten játszik a Birthday Massacre: a kanadai zenekar zenéje egy bizarr, ködös világba kalauzol bennünket, ahol szomorú – és nem egyszer morbid – formában elevenednek meg a gyermekkor, vagy éppen a szerelem tipikus történetei.

Kevesebb mint 24 órára volt szüksége a Birthday Massacre-nek ahhoz, hogy összegyűjtse a szükséges forrásokat egy új album kiadásához. Ahogy szinte a világ összes zenei előadója, a kanadaiak is megérezték a zuhanó trendet mutató CD eladások hatását, ezért február elején, a tervezett új lemez készítése előtt a rajongókhoz fordultak támogatásért.

Mindezt az alternatív forrásgyűjtést, vagyis az ún. közösségi finanszírozást ajánló weboldalak tették lehetővé. Ezek egyike a PledgeMusic, amely kifejezetten zenekarokkal foglalkozik, és a következő években akár a teljes zeneipart is forradalmasíthatja: több százezer ember támogatta már az oldalon regisztráló előadókat, akik között kezdő zenekarok és világsztárok egyaránt akadnak. A Birthday Massacre rajongói is kitettek magukért, hiszen a célként kitűzött támogatási összeg kevesebb mint 24 óra alatt összegyűlt, és már több mint 800-an járultak hozzá a lemez készítésének költségeihez.

A rajongói támogatás természetesen nem marad viszonzatlanul, hiszen az adakozók első kézből, videó felvételeken követhetik nyomon az új lemez készítésének minden mozzanatát, majd le is tölthetik a kész albumot. A komolyabb felajánlást tevők egyéb ajándékokat is kapnak, az összeg nagyságától függően: a lemez dedikált példányát, pólókat, vagy akár Nate (a basszusgitáros) dedikált basszusgitárját is megkaphatjuk. Sőt: akár az énekesnőt, Chibit is felkérhetjük, hogy mondja fel a hangposta üdvözlő szövegünket, vagy fesse meg a portrénkat. A zenekar pályázati oldalát itt találjuk: http://www.pledgemusic.com/projects/thebirthdaymassacre

A Birthday Massacre 2005-ben, sikerei kezdetén járt Magyarországon, a Sziget utáni veszedelem című rendezvénysorozat egyik külföldi vendégeként. Az elmúlt kilenc évben három további nagylemezt készítettek, valamint két EP-t és egy koncert DVD-t is kiadtak. Ma a gótikus rockzene egyik leginkább egyedi képviselőjének számítanak, akik ötvözik synthrock dalok világát a keményebb, metalzenébe illő gitármegoldásokkal. Mindezt megkoronázza az énekesnő, Chibi személyisége, akinek kislányos hangja és megjelenése bizarr módon ellenpontozza a dalok és videók sokszor horrorfilmeket idéző világát. Éppen úgy, ahogy a zenekar neve – „születésnapi mészárlás” – is magában hordozza ezt a nyugtalanító kettősséget. Leaving Tonight című klipjük itt látható:

The Birthday Massacre – Leaving Tonight

A kanadaiak előtt egy újnak számító hazai csapat, a Krell játszik. Az alapító tagok az underground színtér jól ismert szereplői: a Junkies basszusgitárosa Riki Church, a Drugzone éléről ismert Linda Daemon énekesnő, illetve a Drugzone gitáros Tommy Muratore. A Krell zenei világa indusztriális, acid-goth, dubstep, drum’n'bass és rock keverék.

Belépő: 5000 Ft
Jegyek kaphatók: Wave, CD Pince, A38 Hajó, Ticketportal

PDF-jegy átutalással vagy PayPal fizetéssel a feketezaj@feketezaj.hu címen.

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>