Ha elektronikus popzenéről van szó, a Pet Shop Boys duója megkerülhetetlen. Tizenkét nagylemez, számtalan kritikai és közönségdíj övezi a londoni együttes életművét, amelyből a magyar közönség is ízelítőt kaphat július 7-én a Budapest Parkban.

West End Girls, It’s A Sin, Go West – ezek csupán néhányak azon nagyszabású popremekek közül, melyeket a Pet Shop Boys hagyott örökül a világnak. Neil Tennant és Chris Lowe párosa ugyanis az idő és a trendek múlása ellenére is mindig rendületlenül tört előre a nemzetközi színtéren: akár a 80-as évekbeli pályakezdést és befutást, akár a 90-es esztendők folytatódó sikerhadjáratát, akár az új évezred friss kreatív virágzását vizsgáljuk, kétségtelen, hogy a PSB ott szerepel korunk legszínvonalasabb produkciói között. Több tízmillió eladott hanghordozó, számos Grammy-jelölés, valamint három BRIT Awards kitüntetés is öregbíti az angol formáció hírnevét, amely a Guiness Rekordok Könyve szerint is a brit könnyűzene történetének legsikeresebb párosa. Íme egy kis ízelítő:

Pet Shop Boys Electric Tour – Full Concert

Ráadásul, az öregedő elektronika-közeli együttesekkel ellentétben, szerencsére a Tennant-Lowe koprodukció még tíz-húsz évvel csúcsperiódusa után is képes maradandó dolgokat alkotni. A zenekar legutóbbi, 2013-as Electric című stúdióalbuma ugyanis a klubpápa Stuart Price irányításával lett egy rendkívül korhű, ám csöppet sem erőltetett munka, ami úgy képes revitalizálni a kettős karrierét, hogy az a tősgyökeres rajongókat se ejtse kétségbe. Soha jobb alkalom tehát élőben elcsípni a még mindig irigylésre méltóan fiatalos lendülettel bíró csapatot: hiszen egy rendkívül hatásos friss lemezzel a tarsolyában a Pet Shop Boys még ma is elementáris erővel képes hatni, ha a minőségi, igényes elektropopról van szó.

Normál elővétes ár: 8.900 Ft
A koncert napján: 11.900 Ft

Jegyirodák: http://www.eventim.hu/hu/outletek
Park jegylink: http://www.budapestpark.hu/jegyvasarlas

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>