Az Óriás zenekar maga mögött hagyva a nyári fesztiválszezont, szeptemberben országos turnéra indul, de még a határon túl is koncerteznek. Az év elején újra trióvá alakult banda őszi-téli programját a budapesti Roham Bárban nyitja szeptember 5-én. A Jazzékiel pedig ugyanekkor ugyanitt tér vissza a színpadra! 

Jazzékiel, mint a fővárosi alternatív klubélet egyik fontos bandája, valamikor 2010 táján, a borongós Holy Shitet követően kezdett el felhagyni az aktív koncertezéssel, majd 2011-re szinte teljesen visszavonult. Az elmúlt három év alatt a tagok különböző produkciókban (Grand Mexican Warlock, The Carbonfools) bukkantak fel, a zenekar pedig csupán homályos információkat osztott meg a készülő harmadik lemezükről. A dunaújvárosi banda története persze ennél jóval korábbra nyúlik vissza: az azóta megboldogult Radio Café tette őket országosan ismert névvé, valamint Gödör Klubos koncertjeik egy szűk kör számára kultikus csapattá.
Az első életjelet idén áprilisban adta magáról a zenekar, amikor is a Record Store Day alkalmából egy vinyl kislemezt jelentettek meg a Mamazone gondozásában. Aki azonban azt várta, hogy ismét élőben lássa a srácokat, annak jó hír, hogy szeptember 5-én visszatérnek a színpadra a Roham bárban, új dalokkal és teljes legénységgel az Óriás társaságában.

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>