A tavaly nyár legjobb corvintetős pillanatait a Budapest Rooftop Cinema csapatának köszönhetjük, akik  a lehető legideálisabb helyszínre, a Blaha Lujza téri tetőteraszra álmodták filmvetítéseiket és az ehhez kapcsolódó tematikus esteket. Terasz! Csillagos égbolt! Ingyen popcorn! Kultfilmek – június 5-től!

- Igen, a jól bevált összetevők alapján idén is fenséges menüt fogunk felszolgálni, a tavalyi minőséget és különleges hangulatot idén is garantáljuk – ígéri a szervező Besnyő Dániel, majd hozzáteszi: – A Rooftop Cinema idén vendégül lát egy filmfesztivált is, valamint tervezünk mozipremier előtti exkluzív filmbemutatót is. Ezekről hamarosan értesülhettek.

Hogy milyen filmekre számíthatunk, lesz-e valamilyen tematika, Dani elárulja: – Ahogy már megszokhattátok, a következő film, program mindig az adott vetítésen derül ki, akkor hirdetjük meg. Mindenesetre elárulhatjuk, hogy a nagy vásznon rég nem látott vagy egyáltalán nem láthatott sikerfilmek lesznek terítéken. Olyan, mindenki számára fogyasztható “must see” produkciók lesznek, amelyeket kötelező mindenkinek látnia.

Tavaly nagy sikert aratott a magyar filmvetítés kapcsán a szavazás, a szervezők erről sem mondtak le: – Idén is szavazáshoz fogjuk kötni, hasonlóan a szintén népszerű Secret Cinema eseményeihez. Nagyon várjuk már.

És most következzék egy felhívás!
- Ezúton is mindenkit kérnék arra, hogy ha van otthon medencéje vagy ismer medencés céget, a képen látható élményt régóta szeretnénk kivitelezni. Írjatok ide: budapestrooftopcinema@gmail.com

Budapest Rooftop Cinema From The Sky

A júniustól heti rendszerességgel bemutatásra kerülő filmek egytől egyig a kultikus és legendás jelzőkkel illetendők, hiszen rögtön az első film a Harcosok klubja, David Fincher 1999-es klasszikussá vált alkotása. Mindez nyári, csillagos ég alatt, akciós italokkal, hűsítőkkel, sőt az elengedhetetlen pattogatott kukoricával – és nézhetünk, mint rozi a moziban!

Jack és Tyler pofonokkal és verésekkel teli története, melyet Chuck Palachniuk bestsellere nyomán adaptált Fincher filmvászonra, még mindig aktuális, véres izgalmakkal és fekete humorral átszőtt “fordított” történet és még mindig felhúzzuk a szemöldökünket Edward Norton és Brad Pitt talán életük legjobb alakításán. Időpont: 2014. június 5. Kezdés: amikor nagyon sötét lesz, kb. 21.00-21.30 között

HELYFOGLALÁS – NEM KÖTELEZŐ, DE AJÁNLOTT
Ha biztosítanád a helyed, írj emailt: info@corvinteto.hu Az előzetes foglalás díjmentes, a foglalt helyeket 18.00-tól lehet elfoglalni és 20.00-ig tudjuk fenntartani.

VIP-HELYEK
A vetítések a teraszon ingyenesek, ám az előadást nézheted négy méterrel feljebb is: a kilátóban 12 db szék vár, melyek egyenként 3000 Ft fogyasztásért foglalhatók: info@corvinteto.hu

A filmbe középtájon 15 perces szünetet iktatunk, amit mindenki arra használ fel, amire akar. A szünet közben ügyesen egy visszaszámláló lesz látható a vásznon, hogy mindenki visszaérjen a második részre.

Rossz idő esetén a program sajnos elmarad.
Belépés csak 18 éven felülieknek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>