Marky Ramone a legendás Ramones zenekar dobosa volt, ráadásul kétszer is, először 1978 és 1983 között, majd 1989-től 1996-ig, amikor is a világ egyik legelső punk-zenekara lehúzta a rolót. Az interjút a Marky Ramone’s Blitzkrieg nevű formáció VOLT Fesztiválos koncertje előtt készítettük.

A zenélés mellett az autó-tuningolás a kedvenc időtöltésed. Honnan jött ez a hobbi?

Már gyerekkoromban is autómodelleket ragasztgattam össze, mára pedig hét old timer van a birtokomban, a kedvencem az 1968-as Coupe de Ville. Ráadásul egy barátomnak van egy profi autószerelő műhelye, ott szoktunk játszadozni.

Emellett benne vagy még más, a zenészkarrieredtől teljesen elütő projektekben is, mint például a Marky Ramone’s Brooklyn’s Own Pasta Sauce, sőt, Tommy Hilfigerrel közösen piacra dobtál egy ruhamárkát is. Ezek hogyan pattantak ki a fejedből?

Az utóbbira felkértek, nekem pedig tetszett az ötlet. Ami pedig a szószt illeti, már tinédzserként is magamra főztem. Miután elköltöztem a szüleimtől, a legolcsóbb kaja a spagetti volt, amihez saját szószt kísérleteztem ki. Ezt a receptet terjesztjük most.

Mostanság az egyetlen bűnös szenvedélyed az evés, melyik a kedvenc konyhád?

A New York-i DBGB Kitchen and Bar (299 Bowery, NY). Daniel Boulud a séf, ő pedig a világ öt legjobb szakácsának az egyike.

Az utóbbi időben DJ-zel is. Tartod a lépést az új trendekkel vagy csak oldszkúl számokat teszel fel?

Mindenfélét játszom. A fiatalok többsége, akik eljönnek a bulijaimba, leginkább a múltba szeretnek révedni, de én arra ösztönzöm őket, hogy legyenek nyitottak az új dolgokra is. Ezért aztán elég nagy a repertoárom, próbálok a kedvére tenni mindenkinek. Játszom sok Motownt, James Brownt, The Clasht, Green Dayt, sőt, Lady Gagát is.

Az újabb zenekarok közül kiket tartasz figyelemre méltónak?

Nagyon szeretem például a Riverboat Gamblers-t, a londoni The Gallows-t, és a The Long Blondes együttest.

Te már a punk-szcéna születésénél is ott voltál. Mit éreztél, amikor bezárták a CBGB klubot, ahonnan ti is indultatok?

Örültem. A CBGB-nek tulajdonképpen már akkor vége lett, amikor 2007-ben meghalt Hilly Krystal, aki elindította. Az egy korszak végét jelentette, és butaság filmet készíteni róla (Idén jön ki a CBGB című film Randall Miller rendezésében).

A Ramones hatalmas volt Európában és Japánban, de a legőrültebb rajongótáborral Dél-Amerikában rendelkezett. Van erre bármilyen ésszerű magyarázatod?

Bárcsak lenne… Lehet, csak ínyükre való volt a zenénkből áradó energia, azonosulni tudtak a dalszövegeink mondanivalójával és tetszett nekik a latinos hangzású nevünk.

Még idén megjelenik a Punk Rock Blitzkrieg – My Life as a Ramone című könyved. Miben lesz ez más, mint a hajdani menedzseretek, Monte Melnick által írt könyv (Ramones – 22 év, 2263 koncert, és mindaz, ami közben történt)?

Egyrészt, Monte nem volt Ramone. Másrészt, Monte nem maga írta azt a könyvet, csak összeollózta mások nyilatkozatait, idézett ettől-attól. Én Ramone vagyok, és magam írtam a könyvem. Volt mondanivalóm bőven, ezért is húzódott el ilyen sokáig a publikálása.

Leszámítva a Rock & Roll Hírességek Csarnokába való beiktatásotokat, mikor érezted úgy, hogy „igen, megcsináltuk”?

A Grammy-díjak vagy aranylemezek esetében is ez az érzés tölti el az embert, de ne feledkezzünk meg arról a pillanatról sem, amikor bekerültünk a Simpson család egyik epizódjába! Na az volt az igazi megtiszteltetés: Simpsonná avanzsálni!

Mi az, ami szomorúsággal tölt el, amikor a Ramones-os időkre gondolsz?

Az, hogy a többiek meghaltak. Jó barátaim voltak mind.

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>