Tavaly novemberben jelent meg Rutkai Bori Festménymesék és Dalversek című könyve, most február 16-án pedig sor kerül az új Specko Jedno album, az Anticity bemutatójára. A kettőt nem lehet és nem is érdemes különválasztani – hiszen a Trafóban bemutatásra kerülő produkció ötvözi a lemez és a könyv anyagát -, ezért mi is mindkettőről kérdeztük Borit.

Festesz, írsz és énekelsz. Van fontossági sorrend?
A gondolkodás beelőzi mindet, de aztán demokrácia van a tevékenységek birodalmában. És akkor még a horgolásról, videovágásról nem is beszéltünk, pedig néha azt a kettőt mindennél jobban szeretem.

Mitől függ, hogy egy adott élmény vagy gondolat hol köt ki? Festővásznon, papíron vagy lemezen? Persze van, hogy egyszerre több helyen is kiköt…
Mikor megyek az utcán  általában énekelgetek. Van mindig valami aktuális dalocska, amit farigcsálok, néha éveken át párhuzamosan többet. Aztán még a zenekarral is van, hogy ülünk rajta egy évet. Volt, amin hetet is! A festmények is általában spontán firkákból erednek, amit mellékesen, pl. telefonálás közben rajzolgatok. És persze van a klasszikus eset, amikor saját dal hatása, témája alapján csinálok képet, mint most, amikor a koncert háttérvetítéséhez „kell” gyártani a sok vizuált.

Ami mindháromban közös, az a meseszerű képek és az ironikus humor. Mondhatjuk, hogy ez a két fő ismérved?
Szerintem a mese és a humor két végtelen(ül) buja kert, és ami ebben a két veteményesben nő, az elégséges akár több élet vagy több száj jóllakatásához.

A Specko Jedno harmadik albuma, az Anticity egyben melankolikusan távolodó („Csillagerdő”), lebegően jókedvű („Fehér atléták”) és szarkasztikusan lemondó („Lakótelepi mantra”). Melyik áll hozzád a legközelebb, melyik állapot a legjellemzőbb rád mostanában?
Mindegyik. Általában egyszerre, vagy nagyon gyors egymásutániságban hullámozva.

Amennyire én látom, mindenáron próbálod megőrizni a szíved gyermeki tisztaságát. Mennyire sikerül ez, és egyáltalán mi a módszered erre egy ilyen karcos világban, mint amilyenben élünk?
Csináltunk egy gyerekfoglalkoztatót, a Szalonkát, ahol ovis rajzórát tartok gyerekeknek, és szerencsére elég sokat koncertezünk a Vacka-dalokkal, szóval folyamatos és élő kapcsolatom van velük. Rengeteget tanulok tőlük, nagyon feltölt a velük való együttlét.

A személyes célod mindig is az volt, hogy az emberek fejét pozitív tartalommal töltsd fel, hogy haladsz ezzel a projekttel?
Igen, ezt már oviban elhatároztam, hogy művész leszek, és szerethető dolgokat szeretnék csinálni. Érdekes az, hogy vannak, akik azt mondják, hogy milyen sugárzó, vitális képeket csinálok, mások ugyanazokról a képekről  mély szomorúságot állapítanak meg. A kettő együtt igaz. A kiindulási alap sokszor egy helyrehozandó probléma, fájdalom, amit aztán a dal vagy a képkimunkálás során megpróbálok jó irányba terelni.

A zenédnek, mintha lenne egyfajta lélekgyógyító hatása is, ezt a Prána Nadinak köszönhetjük?
A  Prána az energia, a Nadi a csatorna. Csak néhány éve kezdtem el ismerkedni ezzel a gyógyítási lehetőséggel. Már előtte is úgy tekintettem, hogy egy „csatorna” vagyok, amin áramolnak az ötletek, ihletek. Tisztában voltam és vagyok vele, hogy az érdem nem csak az enyém, egyszerűen jól csatornázok, és tudom, hogyan adjam tovább az érzeteket, élményeket. Örülök, ha érződik a zenén ez a fajta kódoltság. Vannak sejtrázós, -pörgős számok, amik kicentrifugázzák belőled a feszültséget, vannak ellazítóak, altatók és ébresztők, simogatást indukálók, vicces imák, vagy szókapcsolatok, amik hosszantartó mosolygást generálnak.

Ha ennyit foglalkozol a nagybetűs Élettel, akkor minden bizonnyal a halál sem idegen tőled.
Gyerekkoromban nagyon féltem a nagybetűs Haláltól. Tíz éves koromban látni véltem egy ablakból kinézni, attól fogva kezdtem szenvedélyesebben élni, mindent mániaszerűen, maximális vitalitással csináltam. Sokszor barangolok álmomban a halálszigeten, és ismerek egy olyan múzeumszerű épületet is, ahol a halál után élünk. De ezek a képek szerintem csak egy halandó képzelgései. Úgy képzelem, hogy aki meghal, annak a lelke, emléke, hatása  atomnyi kis részekben visszahull az élők közé, és ezek az aktív morzsák őrzik vele a kapcsolatot. Furcsa, hogy egyszer nem leszek a földön, sajnálkozom emiatt néha egy kicsit, de félelem nincs bennem, kíváncsian várom, mi lesz azután.

Mi okozta a Specko Jedno felállásában az utóbbi években beállt tagcseréket?
Emberi és zenei váltásra volt igényem. Szerettem volna egy kicsit „elfunkosodni”, modernizálódni. Ki akartam nőni, törni a tangók, sanzonok világából. Saját számokat kezdtem írni, azaz, én vittem az énekszólam ötletét, és az új tagok hozták, írták rá a saját zenei gondolataikat. Akik hallják az új számokat, azt mondják, hogy felnőtt korba ért az együttes. A lemezen pedig még tovább tudtuk érlelni, érzékenyíteni a hangzást. Németh Imre hangmérnökkel és Zsombival (Dudás Zsombor a dobosunk) rengeteget foglalkoztunk azzal, hogyan gyúrjuk kerek cipóvá a néha szinte kaotikusan szerteágazó, zabolátlan, improvizációkra hajlamos hangsávokat. Még a zenekari tagokat is egy kicsit meglepetésszerűen érte a lemezen szereplő dalverziók új világa, de aztán meg lettünk dicsérve, hogy nagyon jól eltaláltuk a hangulatokat, kellemes zenefestményeket sikerült létrehoznunk.

Tavaly novemberben megjelent a Festménymesék és Dalversek című könyved, amely korábbi albumok szövegeit és az elmúlt tíz év festményeit öleli fel. Ez egyfajta összegzés, egy korszak lezárása, vagy csak egy spontán ötlet volt?
A festés nekem mindig egyet jelentett a mesekészítéssel, és kezdettől fogva könyvet vagy animációt szerettem volna csinálni a képekből. Két éve a férjecském, Peti meglepett egy saját készítésű keménytáblás könyvvel, amiben a festményeimhez barátoktól, rokonoktól bekért szövegeket szerkesztett. Ebből az ajándékból lett az a modell könyv, amivel pályáztunk és  kiadót kerestünk. Végül a Scolar kiadót meg is találtuk.

Február 16-án kerül sor a lemezbemutatótokra a Trafóban. Nemrég ugyanitt volt a neós Hodosi Enikő vezette Manoya lemezbemutatója is, melyre a Trafó színpadát a zene koncepciójának megfelelően teljesen átvarázsolták. A Specko Jedno esetében is valami ilyesmire számíthatunk? Életre fog kelni az Anticity?
Szerény anyagi hátterünknek megfelelően (csak) egy meghitt hangulatú varázslásra futja. A festményekből készítünk egy vj-kollégával (Kiss Ákos) finom mozgású háttérvetítést. A képes segítségen kívül az Anticity-t szóban, dalban és megidézett „népszokásaiban” is megjelenítjük. Érdekes társasutazásnak ígérkezik a koncert, melyre két „helyi lakost” is elhívtunk vendégnek. Kazai Ági és Paizs Miklós fog velünk énekelni és rituáléinkban részt venni. És a közönség se marad beavatatlanul!

Rutkai Bori és a Specko Jedno: Anticity (beharangozó)

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>