Hiába vártuk 21-én az armageddont a F.O. System & VHK koncerten, végül csak felébredtünk másnap. Így nem maradt más hátra, mint 22-én is ellátogatni a Petőfi Csarnokba, ezúttal Quimby-koncertre, hátha ott… Koncertbeszámolós elmélkedés.

Az elmúlt két évtizedben megszoktuk a klub-bulikat, még ha be is láttuk, hogy a Quimby már elérte azt a státuszt, illetve rajongó-mennyiséget, hogy időnként jobb híján muszáj a Petőfi Csarnokba menniük, hogy ne rekedjenek kinn a tinédzserek – vagy a rádiófüggő idősebbek. A helyszínválasztás – és az ebből kalkulálható néző-összetétel – a Quimby esetében mindig meghatározó: tavaly, az Arénában konkrétan Zorán-szintű hangulat uralkodott a születésnapi bulijukon, hajdan a JATE-klubban a saját izzadságunk csöpögött vissza ránk a plafonról, itt, a Pecsában viszont valahol a kettő közé lőtték be a setlistet. A nézősereg mennyiségével nem volt gond, mozdulni se lehetett a helyszínen, de mintha a szokásos Quimby-rajongótábor arculata egy kicsit megváltozott volna. Nyomokban még fellelhető volt a kemény mag, a tomboló rajongók, de arányaiban a szokásosnál kevesebb volt a fiatal, és valószínűleg nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, a megjelentek közül sokan most látták először a zenekart, sőt, talán csak a rádióból ismerték őket.

Ám a kulcsfontosságú kérdés nem is a közönség kielemzése, hanem az, hogy a zenekar miként dorombolt? Nos, a fiúk tökéletesen felmérték a helyzetet, és határozott elképzeléssel léptek színpadra. Először is, semmiképpen se akarták magukat túl komolyan venni és nem egy a végelgyengülésig tartó fiesztát akartak levezényelni, megbüntetve ezzel a helyi rohammentősöket, hanem inkább előadták az összes létező lassú számukat, illetve olyanokat is, amelyeket már régen nem vettek elő, mint például a „Majomtangó”. Ezért mi, régi rajongók, hálásak is voltunk, de a tömeg java nem mozdult. No de sebaj, ez már egy másik szint, egy másik világ – csak a zenekar ugyanaz. Meg hát lehet ezt máshogy is nézni. Az utóbbi húsz év Quimby-koncertjei mind szangvinikus reakciókat váltottak ki a résztvevőkből, mindig felkavarták az ember érzelmeit, ezúttal azonban mintha bársonykesztyűvel simogatták volna az ember szívét, mintha révbe ért volna a viharvert hajónk, mintha lezártunk volna egy zűrzavaros korszakot és most a barátaink testvérhez méltó fogadtatással invitáltak volna a gazdagon terített asztalukhoz.

A koncertnek számos kiemelkedő pillanata volt. Tibi csuklóból hozta a csontig hatoló képek interpretálását, Kárpáti Dódi punkoskodása („Nice Day”) zseniális volt, Liviust imádjuk úgy ahogy van, a vége felé eljátszott „Purple Haze” pedig a régi koncertek fergeteges hangulatát idézte. A zenekar minden rezdülése jól tükrözte mennyire szeretik egymást, a zenéjüket, és az életet ezek a hétpróbás dunaújvárosi betyárok.
Quimby koncert 2012 12 22 Pecsa
A legmarandóbb érzés, amelyet hazáig vittünk magunkkal, mégis az volt, hogy Tibi mennyire jól érzi magát a bőrében: boldog, tiszta, kiegyensúlyozott és dől belőle az érzéki művészek intelligenciája, amelyet őszinte szeretettel tálal. Még a rádiók által agyoncsépelt számaikat se szégyellte, inkább letesztelte a tömeget, hogy az adott dalok kiknél csapják ki a biztosítékot, majd megvédte őket, mondván, hogy csak a média torzította el a zenekar képét, és nem is ezek a legjellemzőbbek – amit mi tudunk jól, csak a harcsabajszos háziasszonyoknak lehetett újdonság… De nem is erre akartam a hangsúlyt helyezni, sokkal inkább arra, hogy Tibi gyakorlatilag felfestette a hatalmas szívét a Pecsa plafonjára, és ez a lehető legtiszteletreméltóbb dolog a világon, figyelembe véve, hogy miken ment keresztül, és hogy honnan hova jutott el. Akaratlanul is irányt mutatva nekünk, követendő példaként minden jó ember számára, akik túlzott érzékenységük miatt megjárták a poklok poklát. Főleg így Karácsonykor.

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>