Ha a Bohemian Betyars első albuma úgy hatott, mint egy adrenalin-injekció a szívbe, akkor a második leginkább egy vasárnap hajnali speedball-túladagoláshoz hasonlítható. Túl sok a jóból és nincs menekvés előle.

A miskolci srácok eddig csak “simán” punkkal, rockkal, és skával vegyítették a gazdag népzenei motívumokra épülő dalaikat, most viszont még magasabbra tették a lécet és  már-már metalba, sőt, hardcore-ba oltották szerzeményeik egy részét, DJ Titusz által (“200 bpm”) pedig még az elektronika szele is megcsapta őket. Pedig folytathatták volna ott, ahol abbahagyták, a Gogol Bordello-recept elég biztosnak tűnt, elsöprő koncerteket adtak, masszív rajongótábort építettek fel és külföldön is turnéztak (erről és még sok másról a Szűcs Leventével és Palágyi Mátéval készített interjúnkban olvashattok). Ha ezt az utat követik, akkor se lehetett volna egy szavunk se, e helyett azonban ingoványosabb talajra léptek, tövig nyomták a gázt és maximumra tekerték a hangerőt. Kétségtelenül nagy bátorságra volt ehhez szükség, hiszen biztonsági játékot is játszhattak volna, kitaposott út állt előttük. Ők azonban valószínűleg úgy gondolták, még nem jött el a kifinomult dallamok ideje, ráérnek még békés balladák írásával, most inkább az ellenkező irányba kísérleteznek. Persze kár ezt túlkombinálni, lehet, hogy csak egyszerűen túl sok minden feszítette a mellkasukat, túl nagy volt a feszültség a fejben, ez jött ki belőlük. Lehet, hogy egyeseknek megüli a gyomrát a kőleves, de nekünk ezzel speciel semmi bajunk nincs, szeretjük a karcos riffeket és ahogy Palágyi Máté leüvölti a fejünket, lásd a “Wannabis” vagy az “Amok” számot, de azért lehet, hogy párakat meg fog lepni, hogy olyan erővel tör be a nappalijukba a zene, mint a váci zónázó gyors. Ha felelevenítjük az A38-as lemezbemutatót, akkor azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közönségnek is bejön az új album, csak a baráti ugrabugrát időnként felváltja a kőkemény pogó. Az első, szinte tökéletes albumhoz képest (melyről bővebben itt írtunk) még azt emelnénk ki, hogy nagyobb hangsúlyt kapott a trombita és úgy általában elkezdett kísérletezni a zenekar egy nagyobb fúvós szekcióval, ami szintén dob a dalokon. Talán a “Helynekem” c. számban a legkiforrottabb, ahogy a trombita és a hegedű válaszolgatnak egymásnak.

Az egyetlen, amin fennakadhat a mezei hallgató, az, hogy míg az előző lemezen mindössze egy angol szám volt hallható (“Simple Pop Song” – az egyetlen, amit mindig átugrottam), addig itt most fele-fele az arány az angol-magyar dalok között. Értem én a motivációt, hogy jó lenne, ha külföldön is kapiskálnák a Bohemian Betyars üzeneteit és ha minél nagyobb lenne a kinti rajongótábor, de azért ehhez a zenéhez jobban passzol a magyar, mint az angol nyelv. A kelet-európai akcentusnak is megvan a maga bája, de azért megakasztja az embert, ahogy próbálja megfejteni az angol dalszövegeket. Igaz, a zenére rá lehet hagyatkozni, hiszen ugyanazt közvetíti, bármilyen nyelven szólaljon is meg Szűcs Levente, vagy Palágyi Máté. Ha már dalszövegek, akkor meg kell említeni, hogy fiatal egyetemistákról lévén szó, várható volt, hogy az alkohol-szerelem témakörökbe idővel betolakszik a megélhetés problematikája is, főleg egy ilyen, jelenleg jövőkép és perspektíva nélküli országban, mint a mienk.

 A “Mindenmindegyitt” és a “Run Away?!” jól tükrözik a mai fiatalok nézőpontjait, dilemmáit, de azért a Bohemian Betyarsnak jobban állnak a komolytalanabb témák, hiszen, ha valamihez, hát a bulizáshoz, csűrdöngöléshez, agyelhajításhoz értenek úgy igazán. Nem azért járunk Bohemian Betyars koncertre, hogy aztán ott a világ nagy dolgain mélázzunk, hanem, hogy levessük a súlyokat a vállunkról és önfeledten szabadjára engedjük legbensőbb énünket (“Míg elfelejted”). Pontosan ez az, amiért kihagyhatatlanok a BB-koncertek, ezért biológiai szükséglet most szombaton, január 26-án is elmenni az Iskolába. Itt a hely(em)nekem is.

Bohemian Betyars – Helynekem

Belépő: rongyos 800 pengő.

Címkék:
 

Comments are closed.