Az izlandi Of Monsters And Men zenekar 2010-ben tűnt fel, amikor a hattagú, indie pop/folk formáció megnyerte a hazájukban évente megrendezett zenei versenyt, a Músiktilraunirt.

Ezután folyamatosan jöttek a sikerek: előbb első kislemezük, a Little Talks, majd a 2011 szeptemberében – akkor még csak – Izlandon megjelent My Head Is An Animal című debütlemezük került a szigetországi listák élére. Ekkor figyelt fel rájuk a nemzetközi zenei sajtó - a Rolling Stone magazin egyenesen az új Arcade Fire-ként írt róluk, ami a Billboard alternatív listájának élére repítette a Little Talkst. Nagylemezük amerikai megjelenését egy kedvező visszhangot keltő koncerttel alapozták meg az austini South by Southwest fesztiválon.

Az idén áprilisban megjelent album kedvesen szomorkás dalaival a Billboard 200-as listájának 6. helyére került, ezzel megdöntve Björk rekordját a legjobb izlandi listaszereplők történetében. A banda Amerika után kontinensünket is meghódítani látszik: a Little Talks az összesített európai rádiós listán már harmadik hete benne van a Top 10-ben, a maxi pedig több mint 300 ezer eladott példány után platina lett Németországban.

Of Monsters and Men – Little Talks

Web: www.ofmonstersandmen.is

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>