Lehet, hogy a hülyeség hanyatt vág még egy helyet Budapesten. A furcsa körülmények között leléptetett Gödör-vezérek vitték magukkal a nevet, az új irány pedig új irányítással hozta az Akváriumot. A nyitóbuli meg mintha meg sem történt volna: lézengés, bakik, de új design.

Pénteken (2012/02/10) volt az új Akváriumban az első buli ezen név alatt: Velőrózsák és Üllői Úti Fuck. Ingyenes esemény lévén – ami Budapest szívében a Deák téren van-, azt gondolhatnánk, hogy kérdés nélkül teltház lesz. Utólag tudjuk, hogy rosszul gondolnánk.

Két lehetőség van az alacsony nézőszámra:
- a -15°C az pont 30-al kevesebb annál, amikor az emberek szeretnek még kimozdulni,
- a Gödör lefejezése körüli herce-hurca miatt most általános sértődésben vagyunk mi zenerajongók.
(Tippre nagyon max – a személyzettel együtt – 200 fő lehetett, de ez abban a nagy térben becsapós is lehet – a szekuk axe-klikkerrel mérték, így biztos van, aki tudja, de mi lézengtünk.)

Az első indokot elvetném, mert ilyenkor is szép számmal rendeznek bulikat, és nem lehet veszteséges az összes. Így marad a második, ha csak azt nem tételezzük fel, hogy a Velőrózsák és az Üllői Úti Fuck annyi embert érdekel, mint a Magozott Cseresznye vagy a szomszéd öreg néne őzpörköltje.

Tehát felteszem a kérdést: nem ostobaság ez?
Ha a kedvenc kocsmámban elküldik a csapost, oké, többet valószínű nem megyek oda, vagy nem valami szívesen. De ha egy hodály főnökét és munkatársait elküldik (ami szar ügy), de a színpadon továbbra is a kedvenc zenekaraim lépnek fel, akkor nem a zenekart büntetem azzal, hogy nem megyek el és nézem meg. Úgy értem, biztos van valami a háttérben, ami… de a Velőrózsák feszengett és az Ü.Ú.F. is adott már lendületesebb koncertet: meglepődhettek, hogy nem voltak még 15, amikor utoljára ennyi ember előtt léptek fel.

Szóval most komolyan bevágták az emberek durcást, és ezentúl nem megy senki az ex-Gödörbe azaz az Akváriumba? Biztos, nem így lesz. Pár esemény után kiderül, hogy azért mégiscsak le kell oda nézni, és aztán megy minden úgy, ahogy eddig. Nem is kellene ezen a tipikus történeten bosszankodnom (pláne, hogy lehet nem is emiatt van, majd az Óriáson kiderül..), de azért mindenképpen azzal zárnám, hogy akármi van, nem helyre megyünk, hanem koncertre!

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>