Augusztus 7-én szerda este az ír folk-punkban utazó Flogging Molly szigetes koncertje után a backstage-ben Matt Hensley-t, a zenekar tangóharmonikását sikerült elkapnunk egy kis beszélgetésre pár Guinness mellett.

Matt Hensley: Rohadt meleg van…

Antipop: A-aaz. Élvezted a koncertet?

Hatalmas buli volt, csak rohadtul elfáradtam, kiadtam magamból mindent!

Mit szóltál a közönséghez?

Egészen elképesztő volt, amit műveltek, el se hittem, hogy mekkora energiával vetették bele magukat a koncertbe, és a lendület végig ki is tartott.

Hol érzed otthon magadat?

A fiam velem jött erre a turnéra, de a feleségem és a kutyám San Diegóban várnak, úgyhogy alapvetően az az otthonom. Amúgy meglelem a békémet mindenhol, ahol zenélhetek.

Mondhatjuk, hogy a Flogging Molly valahol a The Pogues és a Dropkick Murphy’s között van félúton?

Ezt nem az én tisztem eldönteni, de azt bátran kijelenthetem, hogy Shane MacGowanék lemezein nőttem fel, és a The Pogues nélkül ma nem lennék itt. Számtalan közös fellépésünk volt már mindkét zenekarral, és ezek mindig különleges esték a számunkra. Mind a The Pogues, mind a Dropkick Murphy’s tagjait barátaimnak tekintem, a zenéjük pedig sokszor inspirált, már akkor is, amikor még nem zenéltem, hanem csak gördeszkáztam (Hensley világbajnok gördeszkás volt – a szerk.).

Van olyan kedvenc Flogging Molly szerzeményed, amelyet szerinted alul értékelnek az emberek?

A személyes kedvencem az If I Ever Leave This World Alive, amely szerintem a legmonumentálisabb számunk. Ez egy igazi rock’n’roll dal a könnyedebb fajtából, de valahányszor előadjuk, mindig szíven üt. Ezt játszottuk az édesanyám temetésén is, és szinte mindig elsírom magam, amikor belevágunk. Dedikáltuk már eltávozott barátoknak és a háborúkban elhunyt amerikai katonáknak is. Annyi emléket idéz fel és egyben annyi sebet is tép fel, hogy számunkra nyilván sokkal többet jelent, mint bárki másnak.

Flogging Molly – If I Ever Leave This World Alive (lyrics)

Melyik volt a legelképesztőbb bulitok?

Nos, a zenekar első éveiben rengeteget ittunk, így előfordult, hogy már nem is volt zenének nevezhető, amit műveltünk a színpadon… Ezek vicces napok voltak. Olyan is volt, hogy Amerikában a koncertünk után átmentünk egy közeli bárba, ahol egy újabb bulit adtunk az éppen ott tartózkodó harminc embernek, és gyakorlatilag leromboltuk a helyet… Másnap még a ruhánkból is üvegszilánkok hullottak.

Mi volt a legfurcsább dolog, ami történt veled a színpadon?

Mindenféle fura dolog történt már velem koncert közben. Volt, hogy átestünk egymáson, vagy lebukfenceztem a színpadról a tangóharmonikámmal együtt… Arra is volt példa, hogy valaki felmászott és megpróbált leütni, vagy berántani a tömegbe. A legfélelmetesebb eset azonban egy londoni nyílt téri koncerten történt velem, ahol egy sörös üveggel úgy fejbe dobtak, hogy elájultam és kiesett vagy húsz perc. Azt se felejtem el soha, amikor a floridai House of Blues-ban léptünk fel, és szívrohamot kapott a biztonsági ember, pedig csak épphogy elkezdtük a koncertet. Szerencsére túlélte és a következő évben újra találkoztunk vele.

Melyek a rövid és hosszú távú terveitek?

A rövid csak annyi, hogy túléljük ezeket a napokat, mert éppen Oroszországból jövünk. Rengeteget utaztunk az utóbbi 48 órában. Oroszország nem egy egyszerű hely, de az emberek nagyon kedvesek voltak, kiváló hangulatú koncertet adtunk. A hosszú távú terv, hogy folytatom a dolgom, zenével táplálom a lelkem, a megkeresett pénzt pedig a családomra fordítom. A lényeg, hogy ne tudjam elválasztani egymástól a munkát és a szórakozást.

Címkék:
 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>